Egy királynő a hatalmas és rettegett varázslónőt, Gray Alys-t küldi el Lost Lands kísérteties vadonjába.
A Mennydörgők*-ben a Marvel Studios merőben szokatlan antihős-csapatot toboroz össze.
A film bővített változatban, digitálisan felújítva látható.
Májusban a mozinkban!
Valódi mozis nasi, ahová csak kívánod
Filmes ajándéktárgyak és ajándékjegyek.
A történet középpontjában Gray Alys (Milla Jovovich), egy hatalmas és rettegett boszorkány áll, akit egy királynő megbíz, hogy szerezzen számára egy mágikus képességet, amely lehetővé teszi az alakváltást vérfarkassá. Gray Alys társa a rejtélyes vándor, Boyce (Dave Bautista), akivel együtt indulnak el Lost Lands kísérteties és veszélyes vidékére. Útjuk során emberi és démoni ellenfelekkel kell szembenézniük, miközben felfedezik a kívánságok teljesítésének váratlan következményeit.
Lépj be a Minecraft világába, ahol a kreativitás a minimum – annak, aki életben akar maradni. Négy szélfútta, fura figura kénytelen összeismerkedni: nem mintha nagyon kíváncsiak lettek volna egymásra, de egy titokzatos átjárón keresztül mindannyian átzuhannak egy izgalmas, kiismerhetetlen és nagyon furcsa másik világba, ahol minden kockákból épül, és csak a képzelet szab neki határt. Ha haza akarnak jutni, akkor rá kell jönniük, mi hogy működik ebben a világban (és meg kell menteniük a malac és zombi formájában érkező gonosz lényektől) – ennek érdekében pedig hosszú vándorútra kell indulniuk egy új barát, egy tapasztalt építőmester (Jack Black) vezetésével. Még szerencse, hogy út közben valamennyien felismernek magukban egy-két addig lappangó képességet, és rájönnek, hogy bennük is pezseg a fantázia: csak hagyni kell szárnyalni. Minden idők legsikeresebb videójátékából végre elkészült az első élőszereplős, mozivászonra álmodott látványos, izgalmas, ötletes és nagyon kockás vígjáték! A főszerepekben pedig Jason Momoa és Jack Black kockul.
Göebbels közel egy évtizeden keresztül kitartott Hitler mellett: az 1938 márciusában zajlott Anschluss-tól egészen az 1945 májusában, a Führerbunkerben elkövetett öngyilkosságáig. Miközben Hitler a hatalma csúcsán van, Goebbels megrendeli a Jud Süß és Az örök zsidó (Der ewige Jude) című antiszemita filmeket, amelyek a zsidók tömeges meggyilkolására készítik fel az embereket. A sztálingrádi vereség és az 1944 végén egyre kilátástalanabbá váló helyzet után Göebbels a legradikálisabb propagandaakciót állítja színpadra: Hitler öngyilkosságát, családja meggyilkolását, valamint saját életének kioltását.
A film bővített változatban, digitálisan felújítva látható. A filmet, a hossza miatt szünettel vetítjük! Gandalf (Ian McKellen) Pipinnel (Billy Boyd) Gondorba vágtat, hogy Denethort (John Noble) felkészítse Szauron túlerejével szemben. Théoden király (Bernard Hill) összevonja seregeit Gondor segélyhívására. Aragorn (Viggo Mortensen) végül vállalja sorsát, és hű társaival harcba szólítja a hegyek közt élő holtakat. Középfölde sorsa azonban egészen máshol fog eldőlni. Frodó (Elijah Wood) és Samu (Sean Astin) a Hatalom gyűrűjével Mordor sötét útvesztőit járja. De minél közelebb kerülnek a Végzet hegyéhez, Frodót annál jobban húzza a Gyűrű szörnyű súlya. A világ sorsa egy apró hobbit kezében van, aki kétséges, hogy ellen tud állni a legnagyobbakat is legyőző kísértésnek.
Röff Ász utolérhetetlen fejvadász, aki képes előkeríteni bármilyen eltűnt állatot. Fő feladata, hogy az elveszett háziállatokat visszajuttassa a gazdáiknak. A malac nyomozó egy nap különleges megbízatást kap: egy elefántot kell felkutatnia. Röff Ász hamarosan rá is talál a szabadelvű elefántra, s kezdetét veszi kettejük világkörüli kalandja, amely során a páratlan páros életre szóló barátságot köt.

A Mennydörgők*-ben a Marvel Studios merőben szokatlan antihős-csapatot toboroz össze: ők Jelena Belova, Bucky Barnes, Vörös Őr, Szellem, Kiképző és John Walker. Miután kijutnak egy Valentina Allegra de Fontaine által felállított halálos csapdából, ezek a kiábrándult figurák veszedelmes küldetésre vállalkoznak; e küldetés során múltjuk sötét epizódjaival lesznek kénytelenek farkasszemet nézni. Képes lesz-e az össze nem illő banda megváltásra lelni és időben egységbe verődni, vagy inkább elpusztítják egymást?

MÁJUS 09 | PÉNTEK | 10:00 | 12:00 | 14:00 | 16:00 | 18:00 | 20:00 |
---|---|---|---|---|---|---|
A Kárhozott Vidék
akció, fantasy, kaland (16) |
||||||
Egy Minecraft film
akció, animáció, családi (12) |
||||||
Goebbels, a manipuláció művészete
dráma, történelmi, életrajzi (16) |
||||||
A Gyűrűk Ura: A király visszatér-bővített változat
dráma, fantasy, kaland (12) |
||||||
MÁJUS 10 | SZOMBAT | 10:00 | 12:00 | 14:00 | 16:00 | 18:00 | 20:00 |
Elefántos kaland
animáció, kaland (12) |
||||||
Egy Minecraft film
akció, animáció, családi (12) |
||||||
A Kárhozott Vidék
akció, fantasy, kaland (16) |
||||||
Goebbels, a manipuláció művészete
dráma, történelmi, életrajzi (16) |
||||||
Mennydörgők*
akció, kaland, krimi (16) |
||||||
MÁJUS 11 | VASÁRNAP | 10:00 | 12:00 | 14:00 | 16:00 | 18:00 | 20:00 |
Elefántos kaland
animáció, kaland (12) |
||||||
Egy Minecraft film
akció, animáció, családi (12) |
||||||
A Kárhozott Vidék
akció, fantasy, kaland (16) |
||||||
Goebbels, a manipuláció művészete
dráma, történelmi, életrajzi (16) |
||||||
Mennydörgők*
akció, kaland, krimi (16) |
||||||
MÁJUS 12 | HÉTFŐ | 10:00 | 12:00 | 14:00 | 16:00 | 18:00 | 20:00 |
A Kárhozott Vidék
akció, fantasy, kaland (16) |
||||||
Egy Minecraft film
akció, animáció, családi (12) |
||||||
Goebbels, a manipuláció művészete
dráma, történelmi, életrajzi (16) |
||||||
Mennydörgők*
akció, kaland, krimi (16) |
||||||
MÁJUS 13 | KEDD | 10:00 | 12:00 | 14:00 | 16:00 | 18:00 | 20:00 |
A Kárhozott Vidék
akció, fantasy, kaland (16) |
||||||
Egy Minecraft film
akció, animáció, családi (12) |
||||||
Goebbels, a manipuláció művészete
dráma, történelmi, életrajzi (16) |
||||||
Mennydörgők*
akció, kaland, krimi (16) |
||||||
MÁJUS 14 | SZERDA | 10:00 | 12:00 | 14:00 | 16:00 | 18:00 | 20:00 |