Számítani lehetett arra, hogy a Wicked című musical moziváltozata sikeres lesz, de arra azért kevesen gondoltak, hogy ennyire. A Broadway és a világ számos színpada után a mozivásznon is tarol az Óz eddig kevéssé ismert boszorkányairól szóló darab. És ez még csak az első rész, mert a gazdagon áradó történet – és a rengeteg dal – két filmbe fért bele.
A Wicked az alábbi rekordokat döntötte meg rögtön az első héten:
A legsikeresebb hazai és nemzetközi nyitó hétvége, amit egy Broadway-darab adaptációja produkált: Észak-Amerikában 114 millió, a világ többi részén összesen 164,2 millió dollárt hozott, megdöntve ezzel a Nyomorultak 2012-es rekordját.
A legsikeresebb hazai és nemzetközi nyitó hétvége a főszereplő Ariana Grande számára, akinek 96 film van már a tarsolyában, de ez az első szuperprodukciója, továbbá…
A legsikeresebb hazai és nemzetközi nyitó hétvége egy popsztár számára (Grande).
A legsikeresebb hazai és nemzetközi nyitó hétvége a másik főszereplő, Cynthia Erivo számára.
A legsikeresebb hazai és nemzetközi nyitó hétvége Jon M. Chu rendező számára, akinek előző legnagyobb dobása a G.I. Joe: Megtorlás volt 173 milliós nyitással, ami szintén szép eredmény, de nem ennyire.
A legsikeresebb hazai nyitó hétvége Marc Platt producer számára, aki tavaly A kis hableánnyal 95,5 milliót kaszált az első hétvégén, illetve…
A második legsikeresebb nemzetközi nyitó hétvége ugyancsak Platt számára, mert a Wicked a 2019-es Aladdin 213 millióját nem tudta túlszárnyalni.
A legsikeresebb 2024-es nemzetközi nyitó hétvége egy olyan film számára, amely nem folytatás: e kategóriában idén eddig az It Ends with Us: Velünk véget ér volt a legsikeresebb 80 millióval.
A legsikeresebb hazai és nemzetközi nyitó hétvége a három Oscar-díjas zeneszerző-dalszövegíró Stephen Schwartz számára, akinek korábbi rekordja a Bűbáj volt 34,4 milliós hazai nyitással.
Az elővetítéseken elért legjobb eredmény, amit Broadway-adaptáció valaha magáénak mondhatott (19,2 millió).
A RottenTomatoes kritikai portálon az ítészek 90, a nézők 97 százalékot szavaztak meg a Wickednek. A kritikusoknak mintha kiürült volna a szókincs-tára, mert egyre azt ismétlik, hogy a film varázslatos, bűbájos és ellenállhatatlan, a két főszereplő, Ariana Grande és Cynthia Erivo pedig csodás.
(Wicked – hazai bemutató: 2024. december 5.)